2013.02.09. 23:39, Zsolti
Vérbeli „hatpontos” rangadóra érkezett a fővárosba a Lazióhoz a remek formában lévő Napoli, hiszen az éllovas Juventus legközelebbi üldözői, a déliek azzal a tudattal léphettek pályára, hogy ha nyernek, kilenc pontra leszakítják az éppen őket követő rivális vendéglátót. Igaz, mindeközben a rómaiak abban reménykedtek, hogy egy sikerrel három pontra megközelíthetik Edinson Cavaniékat.
Sokkal jobban kezdtek a hazaiak, az első helyzet is az övék volt (a csodamód felépült, védősapkában futballozó Hernanes lőtt nem sokkal a jobb sarok mellé), majd a sérült Miroslav Klosét helyettesítő Sergio Floccari mutatta meg, hogy érdemes volt a bizalomra: szép mozdulattal vette le Abdoulay Konko beadását a tizenhatoson belül, majd nyolc-kilenc méterről higgadtan a bal alsóba helyezett.
Megzavarta a kapott gól a Napolit, nem sokkal később Antonio Candreva két lövését kellett kikapnia a jobb sarok elől Morgan De Sanctisnak, majd a két helyzet kimaradása után azért bosszankodtak a hazaiak szurkolói, hogy sérülés miatt le kellett cserélni csapatkapitányukat, Stefano Maurit. Igaz, a helyére beállt Szenad Lulics góltól mentette meg a félidő derekán a Laziót, amikor kifejelte a labdát szinte már a gólvonalról az érkező Cavani elől.
A nápolyiakat pedig szerencséjük a 2–0-tól, hiszen a legutóbbi hat fellépésén ötödször eredményes Floccari lőtt egy zúgó kapufát, de a rómaiak egy szót sem szólhatnak, mert nem sokra rá Edinson Cavani fejelt a lécre tízről.
A csodálatosra sikerült első félidő után is nagy iramban folytatták a felek, de jóval több hibával és egyre keményebb belépőkkel. Visszaesett a színvonal, de tízpercenként egy-egy helyzettel szórakoztatták azért a felek a nézőket. A hajrára fordulva Lulics hagyott ki ziccert, majd a korábban be-beszoruló Lazio letámadta a Napolit, és ez bizony nagyon nem ízlett a délieknek. Egy ilyen során Lulics újra eldönthette volna a mérkőzést, de gyatrán a kapus ölébe emelt.
Így lett Lulics negatív hős, az előző helyzetnél hatalmasat hibázó Hugo Campagnaro pedig végül pozitív, mert a 87. percben egy szöglet után felugorva, zseniális mozdulattal lőtt a bal felsőbe. Alighanem ez volt élete gólja az argentin védőnek!
A legvégére maradt még két újabb csodálatos Federico Marchetti-védés (a hazaiak 22-ese újra világklasszis formában ténykedett), végül kollégája, Morgan De Sanctis fogott ziccert, előtte, de már a 90. percben pedig a kapufája után a lécet is megdöngette Floccari – mondjuk meg őszintén, egy kétgólos döntetlent hozó futballmérkőzéstől sokkal többet nem is kívánhatnánk!
nso.hu