C. Ronaldo triplája után háromgólos Real-győzelem2013.02.10. 00:28, Zsolti
A spanyol labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában a Real Madrid hazai pályán 4–1-re legyőzte a Sevillát. A blancók legjobbja ezúttal is Cristiano Ronaldo volt, aki Karim Benzema nyitó gólja után háromszor is betalált, megalapozva ezzel a Real nagy különbségű győzelmét. A Sevilla a hajrában Manu révén szépített, így 4–1 lett a meccs vége.
Bosszúra éhesen és motiváltan várta a Sevilla elleni mérkőzést a Real Madrid. Bosszúra éhesen, mert a két csapat őszi meccsén a sevillai csapat megtréfálta a blancókat, és Piotr Trochowski korai góljával 1–0-ra nyert, és motiváltan, mert a Granada elleni vereség ismét megsebezte a madridiak önbecsülését – persze az csak a találkozón derült ki, hogy a Sevilla ellen, szombaton valóban harapnak José Mourinho legényei.
Mindenesetre a Sevilla ezúttal a szeptemberivel ellentétben kifejezetten bátortalanul kezdte az összecsapást, Beto kapusnak már az első percekben meg kellett dolgoznia a pénzéért. Ugyan Mesut Özil ezúttal kimaradt a hazaiaknál, kezdett azonban Luka Modric és Kaká is, és mindketten már az első percekben célba vették a kaput. Ezeket a helyzeteket még megúszta Unai Emery csapata, ám sokáig így sem bírta a nyomást a vendégcsapat: a 18. percben Cristiano Ronaldo viharzott el a bal szélen, centerezése Karim Benzema mögé ment, ám a labda a menteni igyekvő Fernando Navarróról így is a francia támadó elé pattant, aki legalább az öngóltól „megmentette” a védőt, miután három centiről tovasegítette a játékrészt a gólvonalon. 1–0
Jesús Navas révén húsz perc után először veszélyeztetett a Sevilla, ám maradt támadásban a Real Madrid, és 26. percben növelte is az előnyét, Kaká passza után Cristiano Ronaldo keresett és talált lövőhelyzetet, majd 26 méterről nagy erővel a kapu jobb oldalába bombázott. 2–0
Ettől a ponttól kezdve gyakorlatilag a Real Madrid kezében volt a mérkőzés, ráadásul – miután kénytelen-kelletlen a Sevilla is előrébb tolta védelmi vonalát – a gyors támadás lehetőségével is tudott már élni.
A Sevilla hiába próbálta volna meglepni a második játékrész elején bármivel is a Realt, minden semmissé vált, amikor Cristiano Ronaldo mintegy harminc másodperc után újabb gólt szerzett. A mezőnybe fellőtt labdát Fábio Coentrao fejelte vissza, a Sevilla védelme – Federico Fazióval az élen – elaludt, a portugálnak pedig egy pillanatnyi előny elég volt, lecsapott, majd kilőtte a bal alsót. 3–0
Az 59. percben jött az újabb mintaakció: a Real Madrid támadása a saját tizenhatosától indult,Ronaldo nyargalt végig a labdával a pálya közepén, majd Gonzalo Higuaínhoz passzolt, akinek beadására szintén ő érkezett a leggyorsabban, és a kapufa segítségével ismét betalált. Mesterhármas! 4–0
A folytatás nagy iramot és sok izgalmat már nem hozott, ennek ellenére is maradtak érdekes jelenetek a mérkőzésben: a 66. percben Gonzalo Higuaín például összeszedett egy teljesen felesleges piros lapot, miután „sárgás múlttal” az ellenfél térfelén felrúgta Navarrót. Álvaro Negredo előtt adva volt a lehetőség többször is, hogy szépítsen, de a csatár ezúttal képtelen volt jó döntést hozni a kapu előtt.
A 80. percben Hedwiges Maduro is a kiállítás sorsára jutott, ám a 87. percben csak összejött a szépítés a vendégeknek: a csereként beállt Manu del Moral etette meg egy csellel nagyon csúnyán Raúl Albiolt, Arbeloa későn érkezett, a fiatal támadó pedig ellőtte a labdát Diego López mellett. A Real Madrid 4–1-re nyert a Sevilla ellen, és várja a szerdai, Manchester United elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőt.
nso.hu
|