A Fradi a holland átigazolási piac slágerét szerződtetné
2013.02.07. 16:00, Zsolti
Az utóbbi évek egyik legérdekesebb és legnívósabb NB I-es igazolását ütheti nyélbe a Ferencváros, ha meg tud egyezni holland kiszemeltjével. Információink szerint a zöld-fehérek Evander Sno-t, a NEC Nijmegen 25 éves, egyszeres holland és kétszeres skót bajnok középpályását vennék kölcsön az idény végéig. A Fradi terve nem kivitelezhetetlen, mivel a korábbi U21-es válogatott játékos viszonya jelenleg igencsak fagyos edzőjével és szívesen váltana a nyárig. Úgy tudjuk, az FTC már megtette az ajánlatát és a kiváló felépítésű futballista válaszára vár.
Mint ismeretes, a Ferencváros több próbajátékost is megnézett már a télen, de új igazolás érkezését még nem jelentette be. A csakfoci.hu információi szerint ez akár a közeljövőben megváltozhat, mivel az FTC igen komoly múlttal bíró futballistát szemelt ki magának Hollandiában.
Evander Sno 25 éves, jelenleg a NEC Nijmegen kötelékébe tartozik, korábban azonban a Feyenoord, a Celtic, az Ajax és a Bristol City mezét is viselhette, 2007-ben és 2008-ban skót, 2011-ben holland bajnoki címet szerzett a holland U21-es válogatottban 15-ször pályára lépő védekező középpályás.
Sno leigazolása nem lenne kis fegyvertény a zöldek részéről, hiszen Hollandia szerte ismert és elismert játékosról van szó, aki még a holland bajnokság viszonylatában is kiemelkedő fizikummal, felépítéssel bír, és nem csak védekezésben, de támadásban is használható futballista. Tavaly még Németh Krisztián csapattársaként az RKC Waalwijk kulcsembere volt, és idén nyáron az átigazolási piac egyik slágere volt ingyen igazolható játékosként Hollandiában.
Karrierjéhez ugyanakkor egy kis híján tragikus "adalék" is hozzátartozik, hiszen a játékosnak már két szívrohama is volt a pályán (egyszer még Amszterdamban, másodszorra pedig szeptemberben, a NEC játékosaként), de decemberben zöld utat kapott az orvosoktól a visszatéréshez.
- Nagyon várom már, hogy visszatérhessek a pályára, hiszen több hónapja nem játszhattam, boldog vagyok, hogy újra futballozhatok a tavasszal – nyilatkozta épp tegnap a Voetbal Internationalnak középpályás, aki nem tagadta, hogy edzőjével, Alex Pastorral igen fagyos a viszonya, információink szerint ez is a Fradi pozícióját erősítheti, mivel Sno szeretne emiatt a nyárig máshol futballozni.
Úgy tudjuk, hogy a szintén holland Ricard Moniz irányította Ferencváros már megtette ajánlatát a játékosnak és klubjának is, ám ahhoz, hogy létrejöjjön az egyezség, a játékosnak engedni kell az igényeiből.
csakfoci.hu